Olasz Dierre biztonsági ajtó – zárbetét csere lehetőségek

Nagyon sok megkeresésünk van a Dierre ajtó kapcsán, leginkább a zárcsere érdekli az embereket, hiszen végre elérte a füleket az, amit nagyon sokszor hangoztattunk, hogy új lakásba költözés esetén mielőbb szükséges a zárat lecserélni az ajtón.

Budapest kerületeiben elég sok olyan új lakópark nyílt, ahol mostanában, 2022 tavaszán kerülnek átadásra lakások, és ezekben a társasházakban, ilyen ajtók vannak beépítve. Amit tudni kell erről az ajtóról, hogy ez egy olasz biztonsági ajtó, Olaszországban készült mind az ajtó szerkezete, mind a benne lévő zárak, zárbetétek. Az ajtó magas minőségi és biztonsági fokozatot képvisel.

Mivel sokan most veszik át a lakást, még nincsenek tisztában azzal, hogy ilyenkor mit is szükséges lecserélni. A beazonosítás miatt elmondjuk, hogy ezeket az ajtókat úgy lehet felismerni, hogy az ajtólap keretén rajta van a Dierre matrica, valamint a kulcsokon is fel van tüntetve a Dierre márkanév. Szintén ismertetőjel lehet, hogy az ajtó bezárása belülről egy úgynevezett tekerő-, azaz fordító gombbal működik.

Olasz zárbetétek a Dierre ajtóban

Az eredeti zárcilinderek az ajtóban Dierre New Power zárbetétek, és ha biztonsági okokból szükséges a zárcsere, akkor ilyenkor ezt a zárbetétet kell kicserélni. Régebben mi is több lehetőséget kínáltunk az érdeklődőknek a zárcsere tekintetében, de az évek alatt rájöttünk, hogy ezekbe az ajtókba az olasz zárbetétek a legjobbak.

Az olasz betétek eredetileg is úgy néznek ki, mint ami az ajtóba gyárilag be van szerelve, azaz egy hagyományos betét, de az egyik oldalán egy hosszított tengely található. Erre a hosszított tengelyre szükséges a belülről előzetesen leszerelt tekerőgombot rászerelni, és így tudják a lakók az ajtót belülről bezárni. Kívülről természetesen a saját kulcsával működik.

Iseo R90 prémium minőségű, másolásvédett zárbetét csere

Három lehetőséget tudunk kínálni ügyfeleinknek az olasz zárbetétek tekintetében. Az első lehetőség egy abszolút prémium kategóriás, Iseo R90 zárbetét, amely mindennemű mechanikai védelemmel el van látva, az esetleges zárnyitásos behatolások ellen. Ami a legfontosabb, hogy abszolút másolásvédett a betét, ami azt jelenti, hogy Magyarországon nincsen hozzá senkinek nyerskulcsa, így a kulcsmásolás nem megoldott.

5 db kulcs jár gyárilag a zárbetéthez és egy kódkártya. Ezzel a kódkártyával au olasz gyárhoz kell fordulni, akik 2-3 hét alatt legyártják az extra kulcsokat Olaszországban, és elküldik a magyarországi tulajdonosoknak. Abszolút védelem, így biztosak lehetnek abban, hogy ezeket a kulcsokat a hátuk mögött senki nem tudja lemásolni!  

Ha egy ilyen profi zárbetétet szeretnének az ajtóba, akkor a komplett költség, szereléssel együtt, 65.000 Ft-ba kerül. A kulcsok lezárt állapotban vannak, mindig az ügyfél előtt bontjuk ki őket csomagolásból.

A Dierre New Power zárbetét, mely nem másolásvédett

A másik lehetőség, egy olyan zárbetétnek a beszerelése, ami eredetileg az ajtóban volt. Ez pedig a Dierre New Power zárbetét. Ennek a kulcsai szintén lezárt csomagolásban vannak, ezt is az ügyfél előtt nyitjuk ki. 5 db kulcs és szintén egy kódkártya jár a zárbetéthez, de amit tudni kell, hogy bár ez a betét is prémiumkategóriás, de a kulcsmásolási védelem tavaly januárban lejárt. Így már kártya sem szükséges hozzá, és a kulcsokat a jobban felszerelt szaküzletek bárkinek lemásolják. Ha egy ilyen profi zárbetétet szeretne, akkor a komplett költség, szereléssel együtt 76.000 Ft-ba kerül.

Iseo R7 fúrásvédett zárbetét csere

A harmadik lehetőség egy kedvezőbb árú kategória, hiszen azokra is gondolni kell, akik nem feltétlenül ragaszkodnak a prémium minőséghez és a másolásvédelemhez. Az Iseo R7 zárbetét fúrásvédelemmel ellátott, 5 kulcsos betét. Kulcsai bárhol másolhatók. Ennek az ára a legkedvezőbb, szereléssel együtt egy ilyen zárbetét csere ára 48.000 Ft-ba kerül Budapesten.

Mindhárom zárbetét Olaszországban készül, és hosszított tengellyel ellátott, erre a tengelyre kerül felszerelésre a most az ajtón belül lévő tekerőgomb, amivel belülről a zárat tudják működtetni. Minden kulcs az ügyfél előtt került kibontásra, így nem kell amiatt aggódni, hogy esetleg valakinél előzőleg voltak kulcsok.

Mindhárom zárbetét raktárkészleten van cégünknél, hívjanak minket hétköznapokon napközben és szakembereink a lehető leghamarabb kicserélik Önnek az ajtóban a zárbetétet! Minden szolgáltatásunk garanciális, forduljon hozzám bizalommal!

Olasz Dierre biztonsági ajtó - zárbetét csere lehetőségek
Olasz Dierre biztonsági ajtó - zárbetét csere lehetőségek