Egy zár meghibásodásának az idejét senki nem tudja előre megmondani. Olyan ez, mint az emberi test, csak a test betegséget produkál, a zár pedig hibát észlel. Azért dolgozunk, hogy az ügyfeleknek az év bármelyik napján, a napnak bármelyik szakában segítséget tudjunk nyújtani, ha nem tudnak bemenni a bejárati ajtón vagy ha valami okból kifolyólag Dierre zárat akarnak cseréltetni. A legtöbb esetben akut a probléma, tehát azonnal menni kell és egy órán belül a helyszínre kell érkezni, hiszen ott állnak a hidegben, melegben az ajtó előtt türelmetlenül, és nem értik, miért nem nyílik az ajtó (ami az állításuk szerint tegnap még tökéletesen működött). Ami persze a szó szoros értelmében nem igaz, mert működött, de nem tökéletesen, csak épp nem volt annyira feltűnő, hogy egy kicsit már akadozik. Mindenki halogatja, tologatja a zárcserét, majd lesz valami, hát lett is, azaz az ajtó nem nyílik, mi meg most, azonnal szaladjunk. Nyilván nekünk ez egy megélhetési lehetőség, hogy az ügyfeleknek segítsünk, de csodákra mi sem vagyunk képesek. Ha véletlenül nem vagyunk a címtől pár utcányira, nem megy nagyon gyorsan, de az egy órát ettől függetlenül próbáljuk éjjel-nappal betartani. Kiszállási díjat nem számolunk fel, hiszen fix áron vállaljuk a Dierre zárak nyitását, majd az azt követő cseréjét, ha szükséges. Árakkal nem nagyon szeretünk látatlanban vagdalkozni, mivel nem tudjuk, milyen feladatot fogunk elvégezni és azt sem szeretnénk, hogy ha az ügyfél félreértené és erre hivatkozna.
0-24 Dierre zárcsere, zárkódolás, meghibásodás miatti nyitás, javítás
Éjjel-nappal hívhatnak minket, ha úgy gondolják, hogy szeretnék időben kicseréltetni a bejárati ajtózárjukat. Itt lehet szó sima zárbetét-cseréről vagy tollas kulcsos Dierre zárak átkódolásáról, programozásáról, memóriakocka-cseréről. A Dierre zárszerkezet meghibásodása a legtöbb esetben ahhoz vezet, hogy az ajtó nem nyílik. Ilyenkor azt javasoljuk, ne feszegessék, ne rángassák, ne hívjanak oda semmilyen kókler gondnokot, közös képviselőt, csakis Dierre szakszervíz vállalkozást tárcsázzanak!
Mi sérülésmentesen kinyitjuk az ajtót, utána, ha szükséges, cseréljük a zárat. Javítást sajnos a régi záraknál már nem lehet eszközölni az elhasználódott, elkopott alkatrészek miatt. Természetesen mindent megteszünk, hogy a Dierre bejárati ajtózárja tökéletesen működjön, ne legyen vele probléma, illetve költséghatékony megoldást próbálunk mindenkinek kínálni. A helyszíni zárcsere vagy zárkódolás, esetleges nyitás nálunk az elmúlt 20 évben mindig zökkenőmentesen ment. Ha az ügyfél megrendeli a szolgáltatásunkat, a megbeszélt időben garantáltan ott vagyunk és elvégezzük a feladatot.
Milyen biztosíték van a kulcsok lezártságára az átvétel előtt?
Ez egy bizalmi szakma, így nagyon komolyan vesszük azt, hogy mielőtt átadjuk az ügyfélnek a kulcsot, előtte bontjuk ki, legyen szó akár új kulcskészletről vagy a zárbetétet tartozó kulcsokról. Megértjük az aggodalmaskodó magatartást, hiszen egy drága ingatlannak a kulcsait fogják tőlük átvenni, ezért is vesszük komolyan. Mindig originál dobozokat használunk a zárcsere és a kódolás során és minden kulcs-csomagolást az ügyfél előtt bontunk ki az ilyen kérdések elkerülése érdekében.
Hány kulcs tartozik az új Dierre zárhoz a zárcsere után és lehet-e a kulcsot másoltatni?
Ez mindig attól függ, hogy cilinder/zárbetétet vagy tollas kulcsos zárat szerelünk be. Tollas kulcsos zárak esetében megkülönböztetünk rövid-, illetve hosszú kivitelű szetteket, ez mindig ajtóvastagság függvényében változik. Lehet ilyen, vagy olyan is, mindkét esetben 3 darab gyári kulcs tartozik a zárszerkezethez. Cilinder zárbetétek cseréje esetén kizárólag 5 kulcsos zárakat alkalmazunk, és ezek a kulcsok már megbízható minőségi kategóriát képviselnek, méghozzá betörésbiztos kivitelben.
A tollas kulcsok szabadon másolhatók, de itt is érdemes azért olyan szaküzletet keresni, ahol gyári minőségű kulcsokra történik a másolat, melyek precíz kulcsvágó géppel lettek elkészítve. A cilinder zárakhoz tartozó kulcsok esetében kicsit más a helyzet, mert vannak szabadon másolható profilok, illetve védőkártyás kivitelek, amit csak vagy külföldről tudunk berendelni. Védőkártyás záraknál a kódkártya mindig ott kell legyen a kulcsmásoláskor. Kínai zárbetéteket vagy egyéb, silány termékeket Dierre ajtók esetében egyáltalán nem alkalmazunk. Ezek nem megbízhatók, nagymértékben rontják az ajtó biztonsági fokozatát, illetve előfordulhat az, hogy minőségi problémák miatt az ajtó nem nyílik ki. Ilyenkor óriási, úgynevezett rombolást kell alkalmazni, hogy az ajtó nyitva legyen, tehát ne kockáztassanak!
Várjuk hívását hétvégén és ünnepnapokon is, ha Dierre zárral akad problémája, vagy csak hétvégén költözött be az új lakásába és le szeretné tudni a zár cseréjét mielőbb, mert nem szeretne ezzel hétköznap foglalkozni.