Betörésvédelem és befeszítés-gátlás a bejárati ajtóknál

A legtöbb sikeres betörési kísérlet azért valósul meg, mert a bejárati ajtó szerkezete nagyon gyenge, illetve csak egy pontos záródás van kialakítva. A Dierre ajtó- és zárgyártó vállalat sajátos technológiát alkalmaz, ezért is érdemes az általuk gyártott bejárati ajtókat beszereltetni szakemberrel. A több pontos záródás lehetővé teszi, hogy erőszakos behatolást ne lehessen alkalmazni (pl. pajszer, nagyobb csavarhúzó vagy bármilyen más egyéb rongáló eszköz). Azt azonban tudni kell, hogy a legtöbb Dierre zárral ellátott ajtó nagyobb lakóparkokban található.

Dierre ajtózárak előfordulása tollas-, illetve cilinderes kivitelben

Az Olaszországban készült Dierre zárak és ajtók többféle kivitelben, méretben, színben érhető el már a piacon, de Magyarországon az egyzáras, tollas vagy cilinderes kivitel a jellemző. Sőt, egyre népszerűbb inkább a cilinderes verzió, hiszen könnyebb a használata a rövidebb kulcs miatt. Ettől függetlenül, ha valakit nem zavar a 8-10 centiméteres hosszú kulcs-szár, akkor bátran rendelhető ilyen kivitel is. Főként új építésű lakóházakban, lakóparkokban vagy nagyobb társasházaknál van jelen ez az úgynevezett egyenajtó, ami azt jelenti, hogy lakás függvényében, jobbos/balos nyitási irányban van beszerelve, kinek, hogyan esik éppen a fala a folyosóra.

Dierre Magyarország Kft  – olasz zárak beszerzése, értékesítése mindenkinek

A Dierre Magyarország zárellátó partnere mi vagyunk. Mi biztosítjuk a legtöbb ügyfelünk számára a megoldást, bármilyen Dierre zárról vagy ajtóról legyen is szó. Rengeteg megkeresésünk van, próbálunk mindenkinek segíteni. Főként Budapesten dolgozunk, 1-2 napos átfutással, vidéken vagy Pest megyében kicsit több türelmet kérünk az ügyfelektől, de ott is próbálunk az elvárásoknak megfelelni. Hozzánk nemcsak zárszervíz formájában lehet fordulni, hanem vásárlás, értékesítés tekintetében is szívesen kiszolgálunk mindenkit, magánszemélyeket is, de csak webáruházas megrendelés tekintetében, azaz helyszíni átvételt nem tudunk biztosítani, arra már nincs kapacitásunk.

Tollas kulcsos, 3 pontos zárszerkezet újrakódolása új ingatlan vásárláskor

Egy új lakás vásárláskor boldogok vagyunk, örülünk, de ne feledkezzünk meg arról, hogy azok a kulcsok, amit kaptunk, elég sok ember kezén átmentek, megfordultak, így mihamarabb érdemes ezeket lecseréltetni. A probléma megoldása az úgynevezett kódolás, ami elég hamar megoldható egy szakember segítségével. A Dierre (tollas kulcsos) zárak többsége tudja ezt a funkciót, így nem kell százezer forintért teljes zárat cserélni, elég, ha a kulcstőkét cseréljük csak ki, így megváltozik a kulcs nyitási pozíciója, ezzel kizártuk a régi kulcsokat. A dobozban 3 darab gyári kulcs van, amit a zárszerelő szakember az ügyfél előtt bont ki. Ha szükséges, beállítjuk az ajtót is. A kódolási szolgáltatás 54.000 forinttól érhető el, mindennel együtt.

Cilinderes zárbetét csere új építésű lakóparkokban, új lakás átvételekor

Egyre több olyan budapesti kerület van, ahol hatalmas társasházak épülnek, luxus felszereltséggel, különböző kínálatokkal és ezekbe már normális bejárati ajtót is szerelnek, ami jó hír, hiszen ez fogja megvédeni a jövőben a tulajdonosokat az illetéktelen behatolóktól. Amit fontos megjegyezni, hogy ezekbe a lakásokba elég sok ember járt ki és be, mielőtt az új tulaj megkapja a kulcsokat. Tehát érdemes elgondolkozni a zárbetét cseréjén, mivel munkások jöttek-mentek, burkolók, villanyszerelők, kőművesek, asztalosok, stb., így bárkinél maradhatott egy kulcs, illetve bárki lemásolhatta őket ezalatt a hosszú építkezési idő alatt. Felmerül a kérdés, hogy mi van, ha mi is lemásoljuk az új kulcsot, amit a csere alkalmával felkínálunk – ez jogos. De a válasz rövid és pontos erre: mi az ügyfél előtt bontunk ki mindig mindent, amit a gyártó gyártás után gondosan becsomagol, így ehhez nem fér hozzá senki. Ezeknél az olasz bejárati ajtóknál fontos, hogy olyan olasz zár kerüljön a régi helyére, ami tudja azt a funkciót, hogy kívülről kulcsos, belülről pedig tekerőgombos változat. Ez kényelmi és biztonsági szempontból is tökéletes választás. Nem beszélve arról, ha valaki netán mégis a lakásban elalszik vagy rosszul lesz, az utána hazaérkező kényelmesen ki tudja nyitni az ajtót a saját kulcsával, és nem kell szétfúrni a zárat.

Olasz Dierre zárak nyitása, cseréje Budapesten, szakszerűen, éjjel-nappal

Magyarországon mi voltunk az elsők, akik az olasz Dierre zárakkal elkezdtek foglalkozni, zárszerviz, zár-forgalmazás, illetve értékesítés tekintetében. Igyekszünk a legjobbak lenni mindenben, nálunk mindig minden van raktárkészleten: kulcstőke, alkatrész zárszerkezet, jobbos/balos kivitelben, tollas kulcsos és cilinderes verzióban. Éjjel-nappali szakszerű szervizellátásunk egész évben működik, telefonáljanak bátran, senki nem marad az utcán órákig várakoztatva! Ha minket választ, egy órán belül garantáltan visszajuttatjuk otthonába!

Budapesti szervizünk kerületről kerületre járja a helyszíneket, jól felszerelt szervizautóinkban mindent megtalálnak, amit a zárcsere során szükséges lehet az ügyfelek részére. A helyszínen megoldunk mindent, nem mászkálunk többször ide-oda feleslegesen! A legtöbb olasz trezorzár problémát két, maximum 3 órán belül  megoldjuk, lecseréljük, kinyitjuk, legyen szó cilinderes vagy tollas kulcsos zárszerkezetről.