A Dierre zárgyártó vállalatnak vagyunk a hivatalos szervize, tőlük vásároljuk az alkatrészeket, így jó áron, kiszállási díj nélkül tudjuk biztosítani a szolgáltatást, illetve a zárak beszerelését. Éjjel-nappal hívhatnak minket a XIII. kerületi lakosok, segítünk nekik gyorsan, szakszerűen, megfizethető áron, garanciával.
A legtöbb esetben az olasz tollas kulcsos zárak kódolását kérik tőlünk, hiszen eltűnt egy kulcs vagy elkopott a kulcskészlet, de mostanában egyre több az ún. cilinderes Dierre zárbetétek cseréje is, hiszen az olaszok átálltak a rövidebb kulcsok használatára, mert elég sokan panaszkodtak a kényelmetlen, hosszú, tollas kulcs használata miatt. Mi mindenre fel vagyunk készülve, az ügyfelekért vagyunk, kérhetnek tőlünk bármit, nyitást, cserét, kódolást, ajtóbeállítást.
Amit érdemes megemlíteni, ha valami oknál fogva úgy érzik, hogy akadozik a zár, nem úgy záródik, mint eddig, rángatni, emelgetni kell az ajtót, telefonáljanak nekünk! Előzzék meg a bajt, mert ilyenkor még megúszható a zár kicserélése, de ha halogatják, nem figyelnek az intő jelekre, előbb-utóbb kizárja a tulajdonost az ajtó, az pedig súlyos tízezrek, de inkább százezer forint feletti összeggel fog járni. Valamiért a XIII. kerületbe jutott a legtöbb Dierre típusú bejárati ajtó, lehet, hogy itt volt a legmagasabb a betörési szám, ezért koncentráltak erre a kerületre. Ennek nem jártunk utána, de van alapja, hiszen egyre több a betörés, nemcsak Angyalföldön, hanem Budapest összes kerületében. Ahogy nő az infláció, a bérek nem emelkednek és egyre drágább minden, a betörők meg élik a világukat. Előzzük meg hát a bajt, ellenőriztesse az ajtót, nézesse meg szakemberrel, nincs-e szüksége esetleg fejlesztésre, a zárak, zárbetétek, kulcsok területén! Kérjen ajánlatot, egy szerelő kolléga kimegy és a legjobb tudása szerint végzi el feladatát!
Dierre ajtózár csere egy órán belül Angyalföldön, nyitás-zárás, kulcscsere hétvégén is
Akkor van szükség a XIII. kerületi tulajdonosoknak Dierre zárcserére, amikor eltűnik a lakáskulcs és nem bízzák a véletlenre a tulajok, inkább lecseréltetik azt vagy amikor vesznek egy új ingatlant egy új építésű társasházban, ahol ilyen típusú, olasz tollas kulcsos vagy tekerőgombos, cilinderes Dierre ajtózár található. Ezek az olasz zárszerkezetek nagyon magas biztonsággal bírnak, ajánljuk mindenkinek a lakás, otthon, család védelmére! Nem egy olcsó kategória, sőt, inkább drága, viszont véd, magas a biztonsága és ez a legkevesebb, amit megtehetünk a lakás védelmében. Szervizautókban minden megtalálható, amely zárcsere, zárkódolás, zárbetét csere kapcsán felmerülhet, illetve a zárcsere előtti zárnyitáshoz szükséges célszerszámokkal is rendelkezünk. Mi nem gányolunk, nem barmolunk össze semmit, nem rongáljuk az ajtót, mint egyes jött-ment szervíz vállalkozások!
Ezért is érdemes az interneten olyan szakszervizt keresni, aki konkrétan a Dierre márkanévre szakosodott vállalkozást folytat, és főként Budapesten, hogy ne kelljen messziről jönni a szerelőnek drága pénzért. Ebből kifolyólag is szerencsénk van, hiszen mi a XIII. kerületben lakunk, minden kollégánk onnan indul, így bármelyik részen van is az ingatlan Angyalföldön, egy órán belül garantált étkezést tudunk biztosítani, ha nincs éppen teltház. Általában előre szoktuk venni a sürgősségi munkákat, ahol viszont egy kicsit ráér, nem olyan sürgős, nem ég a ház, akkor azokat eltoljuk, azok várhatnak, az ügyfelek általában ezt megértik.
Nonstop Dierre ajtózár csere egy órán belül, kiszállási díj nélkül
Éjjel-nappali, gyors szolgáltatást vállalunk a XIII. kerület összes utcájában, azoknál a típusú tollas kulcsos vagy cilinderes Dierre ajtóknál, ahol ilyen típus van beszerelve. A legtöbb olasz trezorzár a XIII. kerületi, angyalföldi ajtóknál található meg. Ezt onnan is tudjuk, mert mi szereljük ezeknek az ajtóknak a zárjait idestova 20 éve, és ennél a kerületnél mondható az el, hogy ide hívnak a legtöbbet minket. Rengeteg megrendelésünk van Angyalföldről a Dierre ajtók kapcsán, ilyen például, amikor nem nyílik éjjel az ajtó, vagy nem tudják bezárni azt, vagy csak egyszerűen eltűnt a kulcs, ellopták, nem találják. Ilyenkor azonnali mozgósítást szoktak tőlünk kérni, legyen szó éjszakáról, hétvégéről, vagy ünnepnapokról, nem várat magára a dolog, hiszen az ügyfélnek dolga van, szeretne kijönni, bemenni vagy elmenni valahová, de a Dierre bejárati ajtó ezt nem engedi valamilyen probléma miatt. Éjjel-nappal hívhatnak minket ügyfélszolgálati telefonszámunkon, amelyet a Kapcsolat menüpontban megtalálnak. Megpróbálunk nagyon gyorsan segíteni, hogy ne kelljen órákat várni ránk! Megrendelt munka esetén egy órán belüli érkezést biztosítunk a XIII. kerületi lakosok számára és kiszállási díjat sem számolunk fel.