Dierre ajtó zárszerviz szolgáltatás éjjel-nappal, Budapesten, kiszállási díj nélkül

Egy zár meghibásodásának az idejét senki nem tudja előre megmondani. Olyan ez, mint az emberi test, csak a test betegséget produkál, a zár pedig hibát észlel. Azért dolgozunk, hogy az ügyfeleknek az év bármelyik napján, a napnak bármelyik szakában segítséget tudjunk nyújtani, ha nem tudnak bemenni a bejárati ajtón vagy ha valami okból kifolyólag Dierre zárat akarnak cseréltetni. A legtöbb esetben akut a probléma, tehát azonnal menni kell és egy órán belül a helyszínre kell érkezni, hiszen ott állnak a hidegben, melegben az ajtó előtt türelmetlenül, és nem értik, miért nem nyílik az ajtó (ami az állításuk szerint tegnap még tökéletesen működött). Ami persze a szó szoros értelmében nem igaz, mert működött, de nem tökéletesen, csak épp nem volt annyira feltűnő, hogy egy kicsit már akadozik. Mindenki halogatja, tologatja a zárcserét, majd lesz valami, hát lett is, azaz az ajtó nem nyílik, mi meg most, azonnal szaladjunk. Nyilván nekünk ez egy megélhetési lehetőség, hogy az ügyfeleknek segítsünk, de csodákra mi sem vagyunk képesek. Ha véletlenül nem vagyunk a címtől pár utcányira, nem megy nagyon gyorsan, de az egy órát ettől függetlenül próbáljuk éjjel-nappal betartani. Kiszállási díjat nem számolunk fel, hiszen fix áron vállaljuk a Dierre zárak nyitását, majd az azt követő cseréjét, ha szükséges. Árakkal nem nagyon szeretünk látatlanban vagdalkozni, mivel nem tudjuk, milyen feladatot fogunk elvégezni és azt sem szeretnénk, hogy ha az ügyfél félreértené és erre hivatkozna.

Tovább >>

Dierre ajtó helyszíni zárcsere, zárkódolás, garanciális munkavégzés

Ahhoz, hogy egy Dierre bejárati ajtóra, pontosabban a zár cseréjére garanciát lehessen vállalni, mindenféleképpen szakszervizt kell kihívni. Cégünk több mint 20 éve foglalkozik az olasz Dierre bejárati ajtók teljes körű zárszerviz ellátásával, beleértve, ha nem nyílik az ajtó, ha nehezen záródik, lakáskulcs elhagyás/vesztés történik, vagy csak egyszerűen új ingatlant vásároltak, ahol Dierre tollas kulcsos zárszerkezet működteti az ajtót vagy cilinder zárbetétet kell benne cserélni valami okból kifolyólag.

Tovább >>

Sztenderd Dierre ajtó vagy tűzgátló, prémium kategória?

Az olasz Dierre ajtógyártó vállalat gondoskodott róla, hogy mindenkinek az igényére, kedvébe járjon, ezért különböző alternatívákat készített a bejárati ajtók tekintetében. A legtöbb Dierre biztonsági ajtó inkább az úgynevezett sztenderd kategóriát képezi, ami nem azt jelenti, hogy rossz, vagy hogy nem biztonságos. Ez legfőképp az úgynevezett futószalagon készült termékekre vonatkozik, hiszen erre állat rá, mert erre van a legnagyobb igény.

Tovább >>

Különböző típusú Dierre zárak cseréje Budapesten

Forduljon hozzánk bármilyen Dierre zárcserével kapcsolatban! Mint hivatalos Dierre zárszerviz, cégünk cseréli, szereli, kódolja a legtöbb Dierre bejárati ajtózárat. Budapesti lakóparkokban egyre elterjedtebb ezeknek az olasz záraknak az alkalmazása, így sokszor van szükség zárcserére, kulcs-cserére, mert új lakók, bérlők jönnek, vagy esetleg kulcselvesztés történik és a zárak további alkalmazása már nem biztonságos. Cégünk szervizautóiba raktárkészleten van ezeknek a záraknak minden alkatrésze, maga a zárszerkezet, zárbetétek, illetve kódoló kulcskészletek. A megrendeléstől számítva, akár pár órán belül is ügyfeleink rendelkezésére tudunk állni.

Tovább >>

Mi a különbség a Dierre bejártai ajtó és egy sztenderd ajtó között?

A Dierre bejárati ajtók Olaszországban készülnek, Torinóban. Ezek a bejárati ajtók acélból, normális fémből készülnek, úgyhogy bátran ajánljuk bárki számára beltéri, illetve kültéri használatra egyaránt. A beltéri vagy kültéri beszerelést azért mindig egy szakemberekkel kell leellenőriztetni, hiszen vannak olyan Dierre bejárati ajtók, amelyeknek a burkolata lépcsőházba való, kültérre, illetve ahol párás körülmények vannak, oda nem szabad beszerelni.

Tovább >>

Miért és mennyire fontos a Dierre zár tökéletes működése?

A hétköznapokban rengeteg olyan problémát kell megoldanunk, ami egyáltalán nem függ össze az ajtó működésével, pl. gyerekek szállítása az óvodába, bevásárlás, dolgok intézése, pénz befizetések, stb. és teljesen megfeledkezünk arról, hogy amikor a bejárati ajtót reggel, este becsukjuk, hogy esetleg nem jól működik, biztonságos-e, kell-e valamit tenni vele. Nyilván, a laikus emberek nem szakértők a témában, ezért érdemes időközönként (legalább 2-3 évenként) egy Dierre szakszerviz céget kihívni és ellenőriztetni az ajtót, zárat, amennyiben szükséges, karbantartani azokat.

Tovább >>

Hogyan lehet a leggyorsabban Dierre kulcsokat cseréltetni?

A Dierre záraknál a leggyorsabb zárcsere eljárás az ún. zárkódolás, zárprogramozás, vagy más néven a zártőke kicserélése. Amint ez megtörténik, a régi kulcsok már egyáltalán nem működtetik a zárszerkezetet. Ennek a műveletnek a végrehajtásához Dierre zárszervíz szolgáltatót kell felhívni. A régi kulcsok működésképtelenné válnak az átprogramozás után, így mindenkinek azt javasoljuk, hogy a már nem használatos kulcsokat dobják ki, hogy még véletlenül se kerüljön az új zárba, mert csak beleszorul és a zár tönkremenetelét okozza! Van még egy módja a gyors Dierre zárcserének, amikor pl. meghibásodik a zárszerkezet az évek alatt. Ebben az esetben nem elég, ha csak a kulcsokat cseréljük, együttesen a zárszerkezettel együtt kell installálni. Ez pedig az ajtó szétszerelésével, a zár behelyezésével, illetve az újbóli összerakással, majd az ajtó beállításával jár. A Dierre zárcsere árai -szervízszolgáltatással egybekötve- általában 95.000 forinttól elérhetőek. Az ár típus-, illetve kivitel függvényében változhat. Áraink Budapest területére vonatkoznak, Pest megyében vagy vidéken teljesen más díjszabással dolgozunk.

Tovább >>

Dierre ajtózárcsere tudnivalók lakástulajdonosoknak

Az Olaszországban készült Dierre bejárati ajtóról senki nem tud semmit, csak azt, hogy biztonsági ajtó. Mai írásunkban tájékoztatjuk a Dierre ajtó tulajdonosokat, mivel kell számolniuk, ha ilyen ajtót „örökölnek” vagy ha az új lakás, amibe költöznek, ilyen ajtóval van ellátva. Amennyiben találnak mégis olyan hiányosságot, amiről nem írtunk, telefonáljanak bátran, minden Dierre zárszereléssel, zárkódolással kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolunk!

Tovább >>

Dierre ajtózárcsere, ha ellopták vagy elhagyták a kulcsokat

Amikor valami oknál fogva eltűnt a Dierre tollas kulcs, mérlegelni kell, hogy szükséges-e a zárcsere. Szerintünk igen, de ez mindenkinek a saját döntése. A Dierre zár nagy előnye a többi olasz gyártóval szemben, hogy az ajtólap leszedése nélkül, kb. 10-15 perces művelettel át lehet programozni új kulcsokra a zárat. Így a régi kulcsot hiába próbálgatjuk, már nem fogja működtetni. A kulcsok darabszáma befolyásolja a zárcsere költségét, de 54.000 Ft-ért már megoldódik a kulcselvesztés problémája és nem kell aggódni az esetleges betörés miatt senkinek.

Tovább >>

Dierre bejárati ajtók jobbos és balos nyitási iránya

Azért gyártanak jobbos és balos nyitású ajtókat, mert az épület elhelyezkedése szükségessé teszi. Pláne lépcsőházakban vagy nagyobb társasházaknál nem mindegy, hogy melyik oldalra nyílik az ajtó, mert az építtető úgy helyezi el az ajtó mellett lévő dolgokat pl. radiátor, elektromos kapcsolószekrény, stb. Általában az ajtók befelé nyílnak, tehát a belső előtérből foglalja el azt az egy méteres távolságot, amit a nyíló ajtószárny íve leír. Ezen a szakaszon értelemszerűen semmit nem tudunk elhelyezni, maximum falifogast vagy vékony cipősszekrényt.

Tovább >>